Újra első..

Najó, rájöttem ez teljesen reménytelen-mármint bemásolni az összes bejegyzésem. Nagyon sok van :s Volt hogy egy nap 3-4-et írtam. Csodálkozom magamon. Fura így visszaolvasnom magam mennyire másképpen gondolkodtam, mennyi bajom volt ami aztán-csodák csodájára-megoldódott;aminek örülök-nem is kicsit. Sok mindenen mentünk keresztül az elmúlt egy két éveban a Húgaimmal. veszekedések, halálhírek, válás.. kicsit sok volt egyszerre. Sokszor gondolatm olyan dolgokra, mint az öngyilkosság.. aztán rájöttem hogy anyunak csak mi maradtunk, mi 3-an. Aztán-szerencsére-Ő is megtalálta a boldogságot Zsolttal. Ha Ő nem lenne anyu magába roskadt volna. Most boldog. Szerencsére. Nahh megyek, pihenek egy kicsit, mindjárt mennem kell. Csók: grief

csak úgy..

A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.

(Paulo Coelho)

Szeretem Coelho műveit, olyan.. "emberiek" Át tudom érezni a szereplők érzéseit, és cselekedeteik súlyát. Sokszor ír a szerelemről és a sorsról.. szerintem mindenki maga dönti el, mi lesz vele az életben. Magam alakítom a sorsom.. legalábbis azt hiszem.. vagy mégsem? :O Ki tudja.. :)

József Attila - Bolyongok

Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
És ahol szeretnek, és csak reám várnak,
És csak reám várnak.

Merrefelé menjek? Balra-e vagy jobbra?
Fönn csillagok vannak, fölnézek azokra,
Fénylő csillagokra.
Merre nincs csillagfény - arra fogok menni,
Ott fognak igazán engemet szeretni,Igazán szeretni.

Nincs különösebb hozzáfűzni valóm.. az élet kemény.. és ezt jobb ha tudmásul vesszük.. :(

Az ember soha nem tudhatja, mi fog történni vele, ha reggel felébred és felkel az ágyából.. Úgyérzem, bármit is teszek, nem lesz jobb.. nem érzem "jól" magam a bőrömben, és a személyiségemmel sem vagyok megelégedve. Nem utált soha senki, én mégis úgy érzem nem vagyok az az ember akit szeretnek.Nincsenek olyan barátaim akik "csak úgy" felhívnak, hogy mi van velem.. :( Mindenki megitél az első benyomás alapján, ami szerintem hülyeség.. volt rá példa, hogy rossz "elsőbenyomásom volt " egy csajról, és a végére kiderült, hogy tök jó fej.. Nem tudom mért hiszi azt mindenki, hogy flegma vagyok.. egyszerűen csak nem nyitok rögtön, mindenki felé és ha nem szimpi, védekezőreakcióként, kicsit visszahúzóóbb leszek..Nem játszom meg magam, mert ilyen vagyok.. Lassan nyílok meg.. és ezt van, aki nem fogadja el. Pedig: "Lassú víz, partot mos"

Egy gondoltat...

Huhh.. a mai nap úgy elrepült, hogy észre sem vettem. Nemrég még reggel volt, most meg.. lassan már megy le a Nap. Szeretem a Naplementét! :) A Hugom ma elmegy itthonról bulizni.. Biztos jól érzi majd magát :) Főleg, hogy utánna horrort néznrk majd itthon. Ha belegondolok, akár én is lehetnék Ő. Ha válaszoltak volna a barátok az emailekre, sms-re, talán nem kuksolnék itthon egész nap.. Véletleneken múlik az egész életünk.. sohasem tudhatjuk mit hoz a holnap, hogy meddig élünk, hogy ki lesz a társunk.. Mind-mind megválaszolatlan kérdések, amikre nem tudunk választ adni.. most még nem..

Semmi különös..

Hát.. újra itt vagyok. Eddig semmi érdekes nem történt a mai nap folyamán. Beszélgettünk egy kicsit a Hugommal, és rávettem, hogy ő is nyisson blogot :) Talán segít neki valamelyest megoldani a problémáit. Mióta nyár van és itthon vagyok, egyszerűen nem csinálok semmit. Dolgoznom kellett volna, illetve kellene, de nincs már hely szinte sehol. Lehet, hogy rámférne egy kis bulizás.. vagy nem is tudom.. valami, ami feldob, felpörget. Fel kellene keresnem a barátaimat, akikkel nem tartottam a kapcsolatot. Persze ebben az esetben, nem kizárólag én vagyok a hibás. Van olyan aki nem válaszolt, pedig írtam neki. A mostani osztályommal jóban vagyok, de ők az ország különböző pontjain élnek :S Hát.. ilyen az, mikor nincsenek barátaid.. közben pedig mégis vannak.. :)

Korai gondolatok..

Ma reggel, mikor felébredtem és elgondolkodtam, rájöttem nem becsülöm meg eléggé azokat akik szeretnek. Nem mutatom ki feléjük mit érzek. Azt mondják, mindig búskomor vagyok.. hát, lehet hogy van benne valami?... Ritkán mosolygok, pedig szeretek nevetni. Sokszor érzem magam magányosnak vagy egyedül. Meghatározhatatlan időközönként rámtör a "depresszió" és úgy érzem semmi nincs ami helyrehozhatna. Sokáig ezt is hittem, de mostmár látom a kivezető utat ebből az igencsak mély gödörből!

Bár felhő lehetnék! A szelek szárnyán repülnék, és bárhová eljutnék. Ha nem szeretnék egyedülleni, csatlakozom a többi felhőhöz, vagy magammal viszek valakit, akit szeretek. A hátamra kapom, és elrepülünk vele oda, ahol nincs szomorúság, bánat... csakis kizárólag boldogság!

A mosoly értéke..

“Semmibe se kerül, de sokat ad.
Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
Egy pillanatig él csak, de az emléke örökké megmarad.
Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot az üzleti életben, és a barátság biztos jele.
Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak, és a természet legjobb orvossága a bajok ellen.
Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni, mert nem áru, csak önként lehet adni.
….
Mert senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni!

Ha tehát meg akarod szerettetni magadat az emberekkel, ez a második szabály: Mosolyogj!”

(Dale Carnegie: Sikerkalauz)

“A világ fennállása óta az ember legnagyobb tanítója a szenvedés.” (Tatiosz)

Ma voltam a Velencei tónál. Szeretek vízközelben lenni. A víz az egyik lételemem, bár ezt kevesen tudják rólam..Nagyon szép volt a naplemente, és ahogy fújt a szél, mintha a felhők nekem integettek volna.Miközben száradtam a parton, néztem az embereket miként élik saját életüket. Minden olyan könnyűnek tűnik. Legalábbis az én szemszögemből. Remélem, egyszer majd valaki más is így látja az én "pillanatnyi életképem" És majd ő töpreng azon, neki mért nem megy ilyen könnyen?... De ez még messze van. Addig még sokminden vár rám.. Sok-sok tanulás, gyakorlás, munka. Egyszer majd, ha "nagy" leszek és megkérdi tőlem valaki milyen volt a gyerekkorom azt fogom felelni: Egyszerű...Egyszerű, ugyanakkor nehéz.. hogy Ő, hogy képzeli el az egyszerű-t, ugyanakkor a nehezet, azt már rábízom..

§ A kezdet..

Sziasztok!

Ez az első blog bejegyzésem. Nem ígérem meg hogy mindennap írok majd, azt sem hogy nem írok. A gondolatokat nem lehet szabályozni.

Kezdetnek egy „általános” téma..

“Ha az ember nem a megoldásnak a része, akkor a problémának.”
(Eldridge Cleaver)

Van egy barátnőm, aki szerint születésünkkor, mi választjuk meg a családunkat és azt az utat amit be kell járnunk.

Nem tudom így van e, mindenesetre ez elgondolkodtat. Hosszú út áll még elöttem. Sok tanulás, gyakorlás, tisztelet kivívás. Hát persze, hisz emberek vagyunk. Miért is él az ember? Hogy benépesítse a Földet? Vagy van valami nagyobb, sokkal természetfelettibb oka is?

Mért vannak betegségek? – Hogy meghaljunk.

Mért halunk meg? – Mert nincs örök élet.

Mért nincs örök élet? – Mert nincs halhatatlanság.

És mért nem vagyunk halhatatlanok? – ez még megválaszolatlan kérdés, még a tudomány számára is.

Nem tudom ki hogy van vele, de én nem akarok örökké élni. Csak boldog akarok lenni, és szeretni szeretnék. Semmi másra nem vágyom. Nem kell szép ház, se sok pénz, se Hawaii nyaralás.. csak az, hogy szeressenek.

De azt úgy, igazán!