Ma reggel, mikor felébredtem és elgondolkodtam, rájöttem nem becsülöm meg eléggé azokat akik szeretnek. Nem mutatom ki feléjük mit érzek. Azt mondják, mindig búskomor vagyok.. hát, lehet hogy van benne valami?... Ritkán mosolygok, pedig szeretek nevetni. Sokszor érzem magam magányosnak vagy egyedül. Meghatározhatatlan időközönként rámtör a "depresszió" és úgy érzem semmi nincs ami helyrehozhatna. Sokáig ezt is hittem, de mostmár látom a kivezető utat ebből az igencsak mély gödörből!
Bár felhő lehetnék! A szelek szárnyán repülnék, és bárhová eljutnék. Ha nem szeretnék egyedülleni, csatlakozom a többi felhőhöz, vagy magammal viszek valakit, akit szeretek. A hátamra kapom, és elrepülünk vele oda, ahol nincs szomorúság, bánat... csakis kizárólag boldogság!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése